Kommentek, category: "Vezércikk"

Feliratkozás hírlevelünkre

Iratkozzon fel a Tanárblog havi hírlevelére!
Köszönjük!

 

Márciustól vége a Tisztaszoftver programnak? PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 65
ElégtelenKitűnő 
Vezércikk
Írta: Prievara Tibor - Nádori Gergely   

A Tisztaszoftver.hu oldalon megjelent tájékoztatás meglepetésként érhet sok szereplőt a közoktatás és a felsőoktatás szereplői közül. A közlemény többek között az alábbiakat tartalmazza: “Az NFM szakmai álláspontja szerint a köz- és felsőoktatási intézmények igényeit – néhány speciális esettől eltekintve - képesek kielégíteni az ingyenesen használható nyílt forráskódú szoftverek is. Ezért a jövő évi költségvetés költség alapú tervezése során a Tisztaszoftver program költségei nem lettek betervezve, így az érintett oktatási intézmények 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket.” Azaz március 1-től nem járnak Microsoft termékek az iskoláknak. Természetesen sok byte lefolyik még az interneten március 1-ig, mi most a nem IT-guru tanár szemével próbáljuk mindezt nézni.  Lapozás után a részletek:

Mi lesz a tanárokkal?
Nem váltok egyszerűen. Semmire, sajnos, és ezzel nem vagyok egyedül - a kollégáim nagyrészt szintén így vannak. Ha kell, sokan képesek egy új rendszert megtanulni, de hogy ez pontosan mit is jelent, azt kevesen tudják. Próbáltam viszont már MacBook-on dolgozni, illetve együttműködni olyanokkal, akik MacBook-ot használtak. Én élveztem, meg szerettem is volna megismerni a rendszert, de ez nem általános (az, aki nem Windows-hoz szokott, egy továbbképzésen nem is tudta tartani a lépést, egyszerűen nem talált dolgokat, pedig elsősorban csak webes alkalmazásokról volt szó). Én úgy éreztem magam, mint amikor szlovén billentyűzettel kellett sokat írnom. Végül is meg lehet csinálni, de nagyon sok gyakorlás kell hozzá. Őszintén szólva, ha belegondolok az elkövetkező 2 hónap programjába, nem tudom, hogy egy ilyen átállás hogyan fér majd bele.

‘Reszelgetek egy kicsit rajta’
A múltkor informatikatanár kollégákkal beszélgettem, akik Linux-ot használnak. Nagyon jó, mondták, meg kell várni, amíg eltelik egy kis idő az újabb verzió megjelenése után, aztán ‘letöltöm, reszelgetek egy kicsit rajta, és megy’. Ettől én - bevallom - nagyon félek. Én sajnos nem tudok / akarok reszelgetni, és egy biztosan, gyorsan működő rendszert szeretnék a gépemre. Szintén elkedvetlenített, amikor egy ehhez eléggé értő kollégám szenvedését végignéztem a Facebook-on. Nem sikerült végül rendesen telepíteni az adott verziót. Nekem erre nem lesz erőm, idő, energiám. Tudom, hogy vannak ingyenes fórumok, közösségek, ahol segítenek nekem, de ez nekem nem fér bele az elkövetkezendő két hónapba.

Ki fog nekem segíteni?
Ha gondom van, jelenleg fordulhatok - egy ideig - az iskolai rendszergazdához, tanár kollégákhoz, de azért alapvetően a Windows nálam elég üzembiztos. Nem tudom, ha hirtelen nálunk 45 tanár kezdi el telepíteni a Linux-ot, vajon ki fog nekik segíteni ‘reszelgetni’? A fórumokon, közösségi oldalakon nagyon kevesen keresnek majd megoldást (legalábbis azok közül a tanárok közül, akiket én ismerek). Sokkal többen keresnek majd szakembert - még egy Windows telepítéshez is legtöbben más segítségét veszik igénybe. Ki fog ebben rendelkezésre állni? Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy sokan inkább becsukják a szemüket, használják tovább a Windows-t, aztán lesz, ami lesz. Milyen példát jelent ez a diákjaink számára?

Támogatás?
Megnéztem a Linux portál oldalán, hogy mire lehet számítani - van ingyenes online közösség, ahol esetleg segíthetnek nekem, meg vannak profi cégek, akik erre szakosodtak. Ha vérre megy a dolog, én inkább a nem ingyenes profi segítséget választanám. Ne felejtsük el, hogy a Linux egy termék, ugyanúgy, ahogyan a Windows is. Cégek élnek meg (jól) abból, hogy telepítik, működtetik, esetlegesen az igényekhez szabják. A nyílt forráskód remek dolog, annak, aki képes a forráskóddal bármit is kezdeni és van arra képessége, hogy átírja, igényeire szabja a programot. Egy biztos, én nem az a felhasználó vagyok.
Eddig elég volt sok helyen ‘ a gyerek’, vagy egy egyetemista, aki ért annyira ehhez, hogy egy Windows-t telepítsen egy óra alatt. Mi lesz most?

A legalitás tisztasága
Nekem megnyugvást adott, hogy legális szoftverekkel dolgozhatok/dolgozhattam. Ha nem lesz tiszta szoftver, szerintem én meg fogom venni magamnak a legális Windows-t, mint ahogy sokan még, akinek futja rá, vagy hajlandó (képes) erre költeni (ha abba belegondolok, hogy az iskolának kell megvennie, akkor valószínűleg nem lesz egyhamar legális a szoftverem). Természetesen sok géppel együtt is jön a legális változat (ezt nevezik OEM-nek), de azokhoz nem jár az automatikus frissítés. Jelenleg a magyar oktatás mindig a legnaprakészebb volt informatikából. Most ennek vége lesz?

Káosz?
Mi lesz vajon, ha az otthoni anyagaimat szeretném az iskolában használni? Még akkor is, ha együttműködik a két platform (azaz meg tudom nyitni a Linux-os gépen az otthon esetleg Word-ben elkészített anyagot), nagyon nehéz lesz megszokni a két rendszer használatát. Én azt választom akkor, hogy viszem magammal a laptopomat a hátamon, és akkor lesz Windows (mondjuk egy IKT teremben már megint nagyon nehéz lesz eligazodni, de ez mindegy, végül is meg lehet szokni).

Mi lesz a megszokott szoftvereimmel?
És itt most nem arra gondolok, hogy ‘jaj, nem lesz Word’, hiszen gépelni, szövegszerkeszteni OpenOffice-ban is lehet. Ami nekem nagyon tetszett, az az egyre több ingyenes kiegészítő szoftver. Ezek ráadásul biztosan működnek is. A Learning suite névre keresztelt gyűjtemény rengeteget ad - képmontázs készítő AutoCollage-tól egészen a programozást játékosan tanító Kodu-ig. Ráadásul legális Windows mellé ez mind ingyenes. Az elmúlt pár évben nagyon nagy hangsúlyt fektet a Microsoft a tanárok megszólítására - magam is meglepődtem, hogy mennyi használható ingyenes alkalmazás készül. Mi lesz azokkal a különféle dolgokkal, amikhez csak Windowsos program van? Diákjaimmal bejutottunk a LEGO programozóverseny európai döntőjébe, a LEGO-t programozni csak Windowson vagy Macintoshon lehet. Most akkor márciustól zárjuk be a jól működő, nemzetközileg sikeres szakkört, mert túl speciálisak az igényeink? A spektrofotométerünk, a fénykapunk, sokféle termtudos eszközünk mind csak Windowsos platformon működik, ezeket dobjuk ki? Természetesen az interaktív táblás szoftvereimet is kezdhetem újra telepíteni - bár a Linux-os verzió nem mindig tart lépést a Windows-os verzióval, magyarítva sincs feltétlenül. Otthon ez, iskolában az? Mi lesz az érettségivel? Nem lesz kötelező Windows-os gépeket adni, ha egyszer azt kér a diák?

Olcsóbb?
Erre tanárként nem tudhatom a választ, biztos vannak sikertörténetek, arról viszont olvastam. hogy a német külügyben átálltak - évek alatt! - nyílt forráskódú rendszerekre. Ez jelentősen csökkentette a kiadásokat először, és a külügynek volt a legkisebb a IT költsége. Az idén azonban visszaálltak a Windows-ra mindezek ellenére. Hogy miért? Pont azért, amitől egyszerű tanárként magam is tartok egy kicsit: nehézkes, drágább a támogatás, és a felhasználók hiányolták a magasabb szintű funkcionalitást.

Szabadságharc
A kilncvenes évek elején kifejezett divat volt utálni a Microsoftot. Az MS volt a nagy gonosz multi, ami ellen minden jóérzésű anarchista felemelte a szavát. A dolog pikantériájaként főleg Windows gépekről (és többnyire lopott szoftverek használatával) szidtuk az ősgonoszt, de ennyi kognitív disszionancia bőven belefér az ifjonti lélekbe.
Bevallom, amikor idén nyáron ellátogattam a Microsoft főhadiszállására még mindig munkált ebből egy kevés bennem. Kíváncsi voltam, milyen lesz egy kapitalista gigantovállalat oroszlánbarlangjába belépni. Kicsit számítottam rá, hogy Smith ügynök kinézetű, agymosott alkalmazottak tervezgetik a világösszeesküvést. Ebből a szempontból csalódnom kellett. Amit tapasztaltam az egy nyitott, nagyon jó légkörű közeg volt, ahol a munkatársakat érdekelte, hogy mit gondolunk mi tanárok, ahol mindenki látta, hogy miért fontos, akár egy nagy cégnek is, az oktatás ügye és ezért hajlandó volt tenni. Az a program, amiben én részt vettem és ami reményeink szerint 200 magyar tanárral folytatódik idén egyszerű társadalmi szerepvállalásnak, azaz céges jótékonyságnak indult. Közben azonban a Microsoft realizálta, hogy az oktatással foglalkozni, az oktatást fejleszteni, a tanároknak aktív segítséget nyújtani nem jótékonyság, hanem kőkemény üzleti érdek. A jó oktatás, jó munkavállalókat, hatékony, fejlődő társadalmat eredményez, azt, amire egy nagy cégnek is szüksége van.

Válság van
Válság van, természetesen alaposan át kell gondolni, hogy mire és mennyit költsünk a közösből. Természetesen mindent át lehet számolni gyermeklélegeztető-gépre és kevés dolog van, ami abban az összehasonlításban megérné. Ennek ellenére, azt kevesen vitatnák, hogy az oktatás az a terület, amibe érdemes befektetni. A sikeres országok (Finnország, Szingapúr, Dél-Korea) példája azt mutatja, hogy az oktatásba invesztálni sokszorosan megtérül. Különösen igaz ez az oktatás modernizációjára. Biztosan nem szerencsés az a megoldás, ami hazánkban van, hogy az iskolák IKT ellátottsága, a kezdetektől fogva nem az oktatásért felelős tárca fennhatósága alá tartozott, hanem vagy az informatikáért vagy a gazdaságért felelős minisztériumhoz. Most is a Fejlesztési Minisztérium a Tisztaszoftver program felelőse. Egy gazdasági orientációjú tárca más szempontokat érvényesít, másként gondolkodik, mint az, amelyik elsődelgesen az oktatással foglalkozik. Paradoxonnak hat, de pont a válság idején nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak a gazdasági szempontok érvényesüljenek az oktatásügy kérdéseiben.

Természetesen hozzá kell tennem, hogy az én tapasztalataim Linux téren korlátozottak, hiszen hosszasan nem dolgoztam vele. A fentiek a ‘naív’ felhasználó egyszerű kérdései, amivel mindenképpen szembe kell néznünk a változás kapcsán.

 

Comments (15)
Ennyit lehet tudni:
15 2012. március 02. péntek, 22:49
Nádori Gergely
http://tanarblog.hu/hirek/28-hirosszefoglalo/2866-folytatodik-a-tisztaszoftver-program
Mi újság?
14 2012. március 01. csütörtök, 17:52
Zoltán Kiss
Március 1 van. Tudunk pontosat és véglegeset?
Re: Ellentmondásos információk
13 2012. január 19. csütörtök, 13:22
József Szekeres
Tisztaszoftver keretében is csak akkor volt legális a Windows (XP, Vista, Win7) operációs rendszer, ha az oktatási intézmény valamilyen formában megvásárolta az oprendszert, pl OEM Windows-t számítógéppel együtt, vagy adományként olyan számítógépet kapott, amelyen OEM Windows volt. Ha ezek egyike sem áll fel, akkor eddig sem volt legális a szoftver. Office-t nem kellett venni, azt tényleg "csak úgy" adták.
Ennek alapján az Office-t szinte biztos törölni kell, a Windows meg az előbb leírtaktól függ, kiegészítve azzal, ha eredetileg XP volt a gépen, és most Win7 van rajta, akkor vissza kell térni az eredetire.
Legalább is az én információim szerint.
Ellentmondásos információk
12 2012. január 18. szerda, 20:50
Istvan Szemerszki
Ellentmondásos információkat találok az interneten azzal kapcsolatban, hogy most március 1-től le kell törölni a Windowsokat, vagy sem? A bonyodalmat a következő cikk szerint a www.tisztaszoftver.hu oldalon olvasható kiírás okozza. A lényeg, hogy a Microsoft programokat (Office stb) le kell törölni, de a Windows még maradhat, mert azt elvileg az intézmények a Tisztaszoftver programtól függetlenül megvásárolták. Mondjuk szeretném látni ezt a szerződést a munkahelyemen. Íme a cikk:
http://index.hu/tech/2012/01/09/megsem_kotelezo_marciusig_linuxra_valtani/
szelet vetettünk? :)
11 2012. január 13. péntek, 07:35
Prievara Tibor
Kedves József és persze mindenki más! Számomra nagyon érdekes ez a vita, leginkább azért, mert látszik, hogy mennyire másról beszélünk. Lehet, hogy tévedek, de mintha 'bunkó' alant informatika tanárokra gondolt volna, amikor kikelt magából.

Ez jellemző még sajnos, ti. az, hogy az informatikát (az IKT-t) info órához kötjük. Természetesen mi egészen másról beszséltünk: azokról a pedagógusokról, akik használják (próbálgatják) az IKT-t. Nekik az IKT eszközök kezelése egy újabb dolog, amire az órán figyelni kell - nem is könnyű dolog. HA kihúzzuk a rendszert a alóluk, akkor sokkal nehezebb lesz órát tartani - mert hogy azért nélunk az IKT eszköz, a feladatunk, az órák célja a tantárgyak, készségek tanítása. Nem találtam jó analógiát, de kb. olyan ez, mintha ezt mondanénk, hogy holnaptól teljesen más billentyűzettel kell egy programozónak dolgoznia, ahol ráadásul egy csomó karakter csak bill. kombinációkkal érhető el. Mert ez így olcsóbb. Ugyanakkor az elvégzendő munka mennyisége, minősége nem változhat.

IKT eszközök hatékonyságáról: sajnos az eszközök vásárlása önmagában nem elég. Sőt, egyes kutatások szerint a használatuk sem - az alacsony szintű IKT használat inkább az ún. 21. századi képességek ellen megy, erről írtunk itt is. A legnagyobb feladat jelenleg, hogy példákkal, kutatásokkal abban segítsük a tanárokat, hogy ne csupán használják az IKT eszközöket, hanem jól, hatékonyan tegyék ezt.

Mindezek fényében mi is azt látjuk, hogy egy év közebi átállás sokkal több kárt tesz, mint hasznot hajt.
Vihart kavartam?
10 2012. január 11. szerda, 11:57
József Szekeres
Többször is meg lettem szólítva, a tartalmak nagy részével egyetértek, a minősítéssel így ismeretlenül nem feltétlenül.
Csak egy két dologra reagálnék:
"Kell legyen OEM COA matrica minden iskolai és otthoni tanári gépen" Igen, teljesen igazad van, csak ezt sajnos az intézmények nagy része tudás hiány, vagy figyelmetlenség, vagy sorolhatnám az indokokat nem vette figyelembe (akár lehet az is mert nem volt pénzük rá). megkapták a telepítő készleteket és telepítettek.
Sok olyan iskola van, aki kapott adományként levetett gépeket, de nem volt arra pénze, hogy gépenként még fizessen 25 pénzt az XP-ért. Ennek ellenére örült és használta, használhatott volna Linux-ot.
Nem Word-ot tanítok, nem menüpontokat, hanem szövegszerkesztést, a jelenlegi adottságok miatt MS szoftveren, remélhetőleg diákjaim el fognak igazodni más környezetben is, de én nem erről beszéltem. Érettségi egy stressz helyzet, ahol nem feltétlenül jó, ha egy jól körülhatárolt időintervallumban kell esetleg megtalálni, hogy az adott funkció pontosan hol érhető el, fordításban hol tér el a kettő. Térjünk át a szabad szoftverre, de ha lehet ezt ne év közben kelljen megtenni, ott a nyár, ahol úgyis minden pedagógus unatkozik.
Ne az én adómból finanszírozza ezt az állam. Jó érv, ha én nem utazom vonaton, ne az én adómból támogassuk a MÁV-ot, ha egészséges vagyok, akkor ne támogassuk az egészségügyet, stb. Egy közösségben élünk, és kapunk szolgáltatásokat az államtól, és ki-ki él ezekkel, nem mindegyikkel. Arról lehet vitatkozni, hogy az állam hogy osztja szét a Mi pénzünket, de ez nem ennek a blognak a témája.
Sok informatikai hiányossága van a magyar pedagógus társadalomnak, én személy szerint köszönöm az oldal szerkesztőinek, rendszeres szerzőinek, hogy ezen változtatni szeretnének, és segítenek, mert ez a portál erről szól, hogy a problémákra megoldást találjunk, ha lehet közösen, tehát várom mindenkitől az előre mutató javaslatokat.
Ja a = = tényleg nem ismertem én csak ezt ismerem :)
Remélem nem bántottam meg senkit, maradok rendszeres olvasótok!
PISA 2009 + cloud
9 2012. január 10. kedd, 12:33
Balázs Török
Azért az eddigi forrásfelhasználások alapján olyan nagy sikerek nincsenek. A PISA 2009-ben utolsók között volt Mo. a digitális szövegértésben. Minden másban, így a normál szövegértésben is jobb a magyar tanuló. Ez lenne a 1996 óta elköltött 1000 milliárdos nagyságrendű fejlesztések eredménye? Szerényke. Én úgy látom, inkább az informatikai lobbi tortája lett habos.
Más: mintha a szerző nem érzékelné a "cloud computing" perspektívát. Hogy értsük: van, akinek egy böngésző elég. (A docx-et fellöki Google docs-ba stb. Van élet a Microsofton túl. Be lehet rendezkedni sovány kliensre. És ha szoftverfilozófiát tanítok - mint kompetenciát - miért lenne olyan fontos egy bizonyos szoftver. Ha ez lenne a magyar oktatás alaphelyzete, a Microsoft ugyanúgy odaadná ingyen oktatási célra a szoftverét, mint tette a beetetés idején a windows 3.1-el. Ugye emlékszünk még?
LEGO
8 2012. január 09. hétfő, 23:19
Nádori Gergely
A LEGO sirámhoz. Természetesen úgy igaz, ahogyan korábban megjegyeztem is. Valóban félreérthető volt, amit írtam. LEGO-t programozni a versenyben csak Windowson és Macintoshon lehet. A First LEGO League nem fogad el mást.
Sajnos
7 2012. január 09. hétfő, 15:52
Péter Szászvári
Szerintem pont a tanároknak kellene rendelkezniük annyi szellemi rugalmassággal, hogy képesek megugrani egy windows / linux átállást. Sajnos az egész informatikai ellenállás arról szól, hogy lusták vagyunk tanulni. A pedagógusok nagy része még egyetlen operációs rendszerben sem igazodik el, gyakorlatilag informatikai analfabéta. Jobb lenne úgy hozzáállni, hogy egész életünkben tanulni kell, nosza tanuljuk meg ezt is.
Biztosan feltűnt már, hogy akármit teszünk ez a tudás csak néhány évre érvényes, mindig elavul, új lép a helyébe. Nem tanulni luxus, és elég szánalmas is, tudván azt, hogy a gyerekek viszont gyorsak és ügyesek, bármi ragad rájuk.

A LEGO sirámhoz: Természetesen igy nem igaz. http://www.faqs.org/docs/Linux-mini/Lego.html
csak nyugi....
6 2012. január 09. hétfő, 15:19
József Venczelj
Informatika tanárként sokszor szoktam nem szakos kollégáknak, kolléganőknek segíteni, így (tapasztalom és) megértem az aggodalmat, de alaptalannak tartom. Ha Linux-os váltásra kerülne sor, nem kell tartani tőle, mert a mai Linux disztribúciók már tartalmazzák a legtöbb MS-os kényelmi funkciókat, így a váltás alig lesz érezhető. Inkább a megszokásokat kell legyőzni és megbarátkozni az új felülettel, ami nem is lessz annyira új.
Másrészt nem biztos, hogy a fizetett szakemberek hathatósabb segítséget nyújtanak, mint az ingyenes Linux fórumok "lakói". Ezt tapasztalatból mondom, rengeteg segítőkész emberke ténykedik ezeken a fórumokon és lehet rájuk számítani.
Reszelgetés: A felhasználónak használni kell a gépet és nem reszelgetni (nem kell driver-re vadászni, meg egyebek). Van (kell) arra lennie alkalmas szakembernek (rendszergazda), aki telepíti a gépeket és ha gondod van, csak neki kell szólni. Volt szerencsém 3 évig az ország egyik legnagyobb cégénél dolgozni és ott bizony lapulevelet kötöttek annak a (z informatikailag) félművelt felhasználónak a talpára, aki a saját munkaeszközét (számítógépét) digicselte. Igaz, ott volt külön felhasználótámogató osztály...
Egy cégnél nem lehet mindig a legújabb office-t telepíteni csak azért mert most épp kijött és nekem az tetszik. Ott azon kell dolgozni, amit a cég megvett.
Egyébként meg márciusig nem érdemes spekulálni, szerintem úgyis meg fognak állapodni...
Kedves bunkó
5 2012. január 09. hétfő, 14:48
Nádori Gergely

Csak pár megjegyzés a megjegyzésedhez: A reszelgetek rajta nem a szerverre, hanem a kliens gépekre vonatkozott. Szerintem nekem, mint tanárnak nem feladatom a kliens gépemet, amit viszont a mindennapos tanításban szeretnék használni "reszelgetni". Sajnos abban a versenyben, amiben indulunk (First Lego League)csak a hivatalos programnyelven írt program fogadható el. Úgyhogy hiába tudom, mi az az nqc ebben az esetben semmit nem jelent. Szerintem nem várható el nem informatika tanároktól, hogy fórumokat böngésszenek, hogy honnan lehet letölteni a megfelelő illesztőprogramot és miként kell bekonfigurálni a bármit. Márpedig az lenne a jó, ha a számítógépek használata nem csak az informatika tanárok privilégiuma lenne. Ami pedig az informatika oktatást illeti, az általános műveltséghez szerintem a felhasználói ismeretek tartoznak hozzá. Hogy azt hatékonyan tegyük érdemes választani egy operációs rendszert és egy irodai csomagot. A leghatékonyabb pedig az, ha a legelterjedtebbet választjuk. Ami pedig azt illeti, hogy nem akarod, hogy a te adódból mások szoftverét fizessék, gondolom akkor azt sem akarod, hogy a te adódból mások tanítását fizessék. Tényleg, miért tartja fenn az állam az oktatást?
És egy utolsó megjegyzés: én nem informatikát tanítok, hanem informatikával tanítok, és ez nagy különbség.

A bunkó
4 2012. január 09. hétfő, 14:01
Teljesen el vagyok képedve. Gondolom ennek a hozzászólásnak kitiltás lesz a vége, ezért egy ilyen első és utolsó kommentes userként:
Azt eddig is tudtam, hogy kis hazánkban a tanárképzés nincs a helyzet magaslatán, de, hogy konkrétan a béka valaga alatt???
Kezdjük, József Szekeres: nem lehet, hogy a diákokat, nem betanítani kéne, mint a majmokat egy-egy feladat megoldására, hanem, a példáddal élve, megtanítani szöveget szerkeszteni? Lásd Gabor gabor hozzászólását!
Tovább, a cikk:
"Nem váltok egyszerűen" váltok??? Az informatika mióta == a windows-zal? (jah, az előképzettség hiánya miatt magyarázat: az == a c szintaktikai nyelvekben az egyenlőség vizsgálat)
"nem tudok / akarok reszelgetni" az iskolai rendszerre is "rátovvábbelfogadok"-zol egy windowst és úgy hagyod? Melyik iskola is ez, kéne egy kis ingyen tárhely.
"Milyen példát jelent ez a diákjaink számára?" valószinűleg pont ilyet kapnak most is ilyen tanárokkal.
"Mi lesz most?" igen, mert ha valami ingyenes, rögtön hexában kéri a felhasználónevet. Az olvasással van problémád, vagy csak lusta vagy elindítani egy böngészőt?
"Mi lesz a megszokott szoftvereimmel?" sajnos a leírásod alapján ponosan arra gondolsz, hogy 'istenem nincsen wörd', Lego? Olvasni megint luxus? nqc mond valamit?
"Olcsóbb?" olvasni, olvasni, olvasni! Nem csak elhinni egy hülyének, ha bulvárt ír, hanem utánanézni!

Ha nem "teccik érteni a zinformatikát", akkor ne tessen tanítani!
frissités volt csak fizetve ( Microsoft Windows Upgrade)
3 2012. január 09. hétfő, 11:58
Kell legyen OEM COA matrica minden iskolai és otthoni tanári gépen! Tessék visszarakni az eredeti XP -t és fut rajta minden. Nincs matrica? Akkor eddig is illegalis volt. Ha új autót(w7) szeretnék, nekem fizetni kell érte, és nem kapok hozzá támogatást más adójából.

Munkahelyem adományozott gépeket egy iskolának. Ott minden gépen van legális OEM telepitott windows.

Munkám kapcsán senkit nem érdekel, hogy MS office vagy Libre office. A lényeg, hogy a végén az ügyfél megkapja a pdf fájlt.
Nem kellett volna eddig sem ms -t oktatni. Itt a munkában a kézség a fontos. Leülsz, látod van file menü abban meg open, save, save as. Nem megnyitás, hiszen te most egy cégnél dolgozol ahol dolgozol azzal ami van. Nem Windows7! Munkabérért az Office 2000 -ben is megtalálod a dőlt gombot vagy a szumma függvényt. Nem kellene betanultatni a menüpontokat, megint lexikális vackot oktatni. Munkahelyen meg csodálkozik majd a diák.

Örökkétartó tanulás - erre némely tanárnak már nincs kedve angolt meg számítógépkezelést tanulni.
Hivatalos Microsoft állásfoglalás a Tisztaszftver programmal kapcsolatban
2 2012. január 05. csütörtök, 17:51
Nádori Gergely
A Microsoft a magyar oktatási rendszer számára már évekkel ezelőtt kidolgozta legkedvezőbb árú licenckonstrukcióját, ami Tisztaszoftver Program néven ismert. Az oktatási intézmények a Microsoft szoftverek segítségével piacképes tudást adhatnak át diákjaiknak, hallgatóiknak, ami az ország hosszú távú boldogulásának, versenyképességének kulcsa.

A konstrukció folytatásáról tárgyalásban állunk a megfelelő kormányzati szereplőkkel. Jelen szerződés értelmében a megállapodásra legalább 3 hónap áll rendelkezésre, bízunk benne, hogy ez idő alatt sikerül megnyugtatóan rendezni a Tisztaszoftver Program sorsát. Kérjük addig is türelmüket és támogatásukat.

Ezzel párhuzamosan kidolgozzuk azokat a megoldási lehetőségeket is, amelyek az egyedi intézmények számára jelenthetnek kedvező árú beszerzési alternatívát. Folyamatosan tájékoztatjuk Önöket a lehetőségekről, s partnereik leszünk a lehető legkedvezőbb megoldások megtalálásában. A legfrissebb információkért kérjük, látogassa meg a http://www.microsoft.com/hun/oktatas/licenceles/tisztaszoftver/ oldalt.

Jelentős magyar piaci résztvevőként számunkra is létfontosságú, hogy a hazai oktatási rendszer tartalmával és műszaki támogatottsági színvonalával versenyelőnyt jelenthessen Magyarországnak.

2012. január 5.
Hogyan?
1 2012. január 04. szerda, 16:23
József Szekeres
Hogyan fognak érettségizni azok a diákok, akik 3-4 évig MS szoftvereken tanultak? Ha most váltanának, szerintem akkor sem tudnának mondjuk Libreoffice-on ugyanolyan eredménnyel levizsgázni, mint amin eddig gyakoroltak. Mert az érettségin már nem használhatják ezeket a termékeket.
Ha egy iskola maradna az MS.nél akkor meg kell venni első körben az OEM árú Win7 proffesionalt nagyjából 46000 Ft-ért gépenként, és akkor még nincs office. Ennek nem néztem meg a select árát, de szerintem minimum 10000 Ft.
Érettségihez 20 gépes teremnél ez már komoly összeg.
Álljunk át: vajon az iskolai rendszergazda képes-e erre? Ha igen, az azért biztos, hogy még egy kisebb gépparkkal rendelkező iskolában sem tudja ezt év közben megcsinálni, hogy minden zökkenő mentes legyen.
Át lehet állni, de az nagyon hosszú idő, mire minden megszokott programnak megtalálom a Linuxos alternatíváját.
iWIW Digg! Del.icio.us! Google! Live! Facebook! StumbleUpon! TwitThis
 
free viagra | free porn | buy viagra | order discount viagra | viagra 100 mg | non prescription viagra | buy viagra pills | viagra purchase | viagra sale | viagra cheap