| Országos Elsősegélyismereti Verseny 2012 |
|
|
|
| Pályázatok |
| Írta: Nádori Gergely |
|
A verseny célja: a diákok elsősegély-ismereti és egészségvédelmi tudásának fejlesztése a megadott, elsősorban internetes irodalmak feldolgozásának segítségével. A verseny tartalma, főbb témakörök: élettan, anatómia, elsősegély-ismeretek, egészségvédelem, balesetvédelem. A feladatsorok több kérdéstípust tartalmaznak: teszt, ábraelemzés, élettani vizsgálat stb. A döntőben szituációs feladatok.
A versenyre nemcsak elsősegélynyújtásban jártas tanulók jelentkezését várják, hanem azokét is, akik szeretnék mindezt megtanulni! A jelentkezés és a részvétel feltételei: A versenyt két kategóriában, 5-8. és 9-12. osztályos tanulók részére hirdetik meg. A két kategóriában a versenyfeladatok részben eltérőek. A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várjuk, egy iskola több csapattal is képviseltetheti magát, nem feltétel, hogy egy csapatban csak azonos korú diákok versenyezzenek, a csapattagok életkora azonban azonos kategóriába tartozzon. Felkészítő lehet pedagógus, egészségügyi dolgozó, de akár szülő is. Nevezhetnek határon túli csapatok és iskolától független szervezetek (alapítványok, diákmozgalmak, önképzőkörök stb.). A döntőn való részvétel a forráshiány* miatt ÖNKÖLTSÉGES, várhatóan 4500 Ft/fő. *A szervezők mindent megtesznek, hogy a szükséges forrásokat előteremtsék, de a verseny meghirdetésekor ezek még nem állnak rendelkezésre. A verseny fordulói: A verseny első három fordulója az interneten keresztül zajlik. A döntőre, amely Budapesten kerül megrendezésre, a legjobban szereplő csapatok kapnak meghívást. Egy-egy iskola maximum egy csapatot delegálhat, azonos pontszám esetén az iskola dönti el, melyik csapatát szerepelteti a döntőn. Tervezett ütemezés: 2012. január 23. 1. forduló megjelenése A versenyen való részvétel kizáró okai: a határidők be nem tartása. A korcsoporttól való eltérés. A nevezés módja, határideje: regisztrálni a verseny honlapján lehet (http://oev.hu) január elejétől. A nevezési határidő megegyezik az első forduló beküldési határidejével. Az eredmények közzétételének módja: az aktuális eredmények az adott forduló lezárását követően azonnal megjelennek a verseny honlapján. A döntőbe került csapatok listája szintén a verseny honlapján kerül közzétételre. |














Az Országos Mentőszolgálat, az Oxyológiai Társaság, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Védőnők Egyesülete, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet , az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ szakmai támogatásával Országos Elsősegély-ismereti Versenyt hirdet 10-18 éves tanulóknak.






