Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy a SMART Partner Iskola Program (SPI) keretében 2012. tavaszán negyedik alkalommal kerül meghirdetésre a "SMART - Kreatív Interaktivitás" tananyagkészítő pályázatunk, amelyre szeretettel várjuk minden magyar pedagógus SMART Notebook oktatói szoftverben készült interaktív órai anyagát. A pályázatban óvodai, általános- és középiskolai pedagógusok, illetve pedagógus kollektívák jelentkezését várjuk minden létező témában, tantárgyban és évfolyamon. Minden olyan interaktív órai tananyag részt vesz a pályázaton, amely megfelel a tartalmi követelményeknek és a megadott határidőig beküldésre kerül.
Angolszász területen nagy hagyománya a tudományos vásároknak (science fair), ezeken a rendezvényeken diákok mutahatják be tudományos tevékenységüket, munkájukat. Többnyire valamilyen izgalmas kísérletsorozat, valamilyen projekt eredményeit mutatják be itt a diákok. Mindennek fontos szerepe lehet a természettudományok iránti érdeklődés felkeltésében.
A Google ezt a formát emelte globális szintre (IDE KATTINTVA), a jelentkezőknek a saját projektjükről egy oldalt kell felépíteniük, majd ezt egy komoly tudósokból álló bizottság bírálja el. A határidő április 1. A nyeremények között szerpel egy utazás a Galapagos-szgetekre és egy látogatás a CERN-ben is. Az alábbi videó a verseny bevezetője:
Kedves Kollégák! Arra szeretnénk kérni titeket, hogy segítsetek nekünk azzal, hogy az ITT TALÁLHATÓ kérdőívet (5 perc alatt) kitöltitek nekünk. A kérdőív az IKT használatáról, illetve a tanárszerepekről szól, könnyen kitölthető, és talán még érdekes is :) Mindenesetre azzal is igyekszünk további motivációt adni, hogy azoknak, akik kitöltik, elküldjük emailben az elemzést, amint elkészül. Emellett szintén kisorsolunk egy FunScreen márkájú tabletet is!! Köszönjük előre is azoknak, akik segítenek, hogy segíthessünk :)
(12-19 éves korosztály számára) A verseny: 3 fős csapatok (vezető tanárok segítségével) indulhatnak a vetélkedőn, bármilyen szakterületen felvett rövid (legfeljebb 5 perces), tudományos témájú filmekkel. Kézikamerával, mobiltelefonnal, tablettel is lehet rögzíteni, a montírozáshoz bármilyen program használható. A filmeket a http://www.tudasfeltoltes.hu oldalra („ti töltitek fel” rovatba) kell feltölteni, majd a szakmai moderálás után a filmek kikerülnek a YouTube-ra és a Facebookra. A http://www.tudasfeltoltes.hu oldalon gyűjtött lájkok és a Facebook Tudásfeltöltés alkalmazásban szerzett szavazatok összesítve adják az első 10 helyezett filmet, melyek készítői kerülnek be a márciusi döntőbe! Az elkészült kisfilmek feltöltésének határideje: 2012. március 14. Díjak: 1 díj: a csapatnak 1 db Full HD videokamera + a csapat tagjainak (3 fő) féléves jutalom ösztöndíj*, 6 hónapig havi 10 ezer forint. 2 díj: A csapat tagjainak (3 fő) féléves jutalom ösztöndíj*, 6 hónapig havi 10 ezer forint. 3 díj: A csapat tagjainak (3 fő) 5 ezer forintos könyvvásárlási utalvány. *(A hatályos adójogszabályok szerint ez a jutalom a középiskolai tudományos munkát segítő tanulmányi ösztöndíj, amelyet az OTP Fáy András Alapítvány folyósít 6 hónapon keresztül.) További díjakat ajánlott fel: http://www.facebook.com/elte.megeri Bővebb információ:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
, www.tudasfeltoltes.hu
Az Országos Mentőszolgálat, az Oxyológiai Társaság, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Védőnők Egyesülete, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet , az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ szakmai támogatásával Országos Elsősegély-ismereti Versenyt hirdet 10-18 éves tanulóknak.
A verseny célja: a diákok elsősegély-ismereti és egészségvédelmi tudásának fejlesztése a megadott, elsősorban internetes irodalmak feldolgozásának segítségével. A verseny tartalma, főbb témakörök: élettan, anatómia, elsősegély-ismeretek, egészségvédelem, balesetvédelem. A feladatsorok több kérdéstípust tartalmaznak: teszt, ábraelemzés, élettani vizsgálat stb. A döntőben szituációs feladatok.
November 10-én ért véget Washingtonban az innovatív tanárok világbajnoksága, a Partners in Learning Global Forum 115 projekt versenyzett az eseményen és hat kategóriában hirdettek győzteseket. Cikkünkben röviden összefoglaljuk, hogy milyen tanárok, milyen projektek ítéltettek idén a világ legjobbjainak. (A jövő évi verseny hazai válogatójáról IDE KATTINTVA olvashatja írásunkat.)
Az osztálytermen túli tanulás kategória
1. helyezett: Chris Clay (Új-Zealand), aki egy 140 tanárt és diákot összefogó hálózatot épített ki, ahol biológiai problémákra kerestek közösen megoldásokat. 2. helyezett: Doreen McHale (Írország), projektjének központjában a madármegfigyelés állt. A diákok blogot vezettek a vizsgálataikról és komoly tudományos jelentéseket publikáltak, a környéken előforduló madarakról. 3. helyezett: Tessa Van Zadelhoff (Hollandia), ebben a projektben a diákok Twitteren és egy blogon adtak tanácsokat turistáknak, filmeket, útikönyveket, költségkalkulációkat készítettek.