Search
Search Keyword: Total 393 results found.
Tag: interaktív tábla Ordering

Az utóbbi időben főként olyan rajzprogramokról esett szó, itt a TanárBlogon, amik akár nagy , komoly profi programok (pl. PhotoShop) alternatívái is lehetnek egyes feladatokhoz. A Drawzit (IDE KATTINTVA) nem ilyen. Emiatt nem kell rettegnie a nagy szoftver gyáraknak, lesz még munkájuk, hiszen borzasztóan egyszerű és nem túl sok lehetőséget kínáló alkalmazással van dolgunk.

Ez utóbbi viszont az előnye is lehet, ha kicsikkel dolgozunk, vagy csak most ismerkednek a géppel. Könnyen tudunk rajzolni a programmal, feltölthetjük a saját képünket, amit összefirkálhatnak és akár még interaktív táblán is jól használható. Az elkészült remekműveket pedig azután megoszthatjuk az egész világgal.

A www.persys.atw.hu oldalon található meg a periódusos rendszer, melyet biológia-, kémia-, fizikaórán és projektek során egyaránt használnak a diákok, hisz a gimnázium honlapjáról is elérhető. Használható okos telefonon, laptopon, interaktív táblán, emellett projektorral is ki lehet vetíteni.  Alkalmazását követően színesebbé vált az oktatás, az IT képességek javultak, a tanítás, tanulás és a számonkérés hatékonysága pedig növekedett.

Nagyon szeretem a World Press Photo kiállítást (ITT TALÁLHATÓ az oldal), főleg azért, mert online is kiválóan élvezhető. Mivel az idén nem volt lehetőségem a diákokat elvinni, arra gondoltam, hogy a kiállítást hozom el hozzájuk. A következőt csináltuk: kiválasztottam 8 képet, ami érdekes (esetleg helyenként sokkoló is, szóval érdemes átgondolni, hogy melyik csoportnak mit viszünk be). Egy példa képtárat mellékeltem SMART Notebook szoftverben - nekem ezek a képek bejöttek. Az órán párban megbeszélték, hogy mit látnak a képeken, majd párba raktam a képeket, és ki kellett választaniuk a szerintük hatásosabbat a két kép közül. Nyelvi fókusz teljesen spontán működött, hiszen tényleg találgatniuk kellett, hogy mi is történhet a képen, és főleg miért. Ezután megbeszéltük a képeket, elmondtam a képek hátterét - ez nagyon érdekelte őket - majd az összes képet egyszerre mutattam meg nekik, és most már minden info birtokában fel kellett állítaniuk egy sorrendet - majd elvitatkoztunk rajta. Házi feladatként azt adtam, hogy válasszanak egy számukra izgalmas képet a World Press Photo oldaláról, hozzák be másnap, és lobbizzanak érte. Végül megszavaztuk a csoporton belül a legjobb képet. Ha van időnk, ez akár 2x45 percig is könnyen eltarthat - én nem engedtem, csak 20-25 percig mindkét órán. Viszont végig beszéltek (célnyelven), spontán használták a nyelvtant, és sokat tanultak a világról. Megérte.

A Discovery Channel egy újabb izgalmas fejlesztéséről számolunk ma be (ITT TALÁLHATÓ), amelyben vulkánokról van szó. Szemléltetik a törésvonalakat is földgömbön, utazást tehetünk egy vulkán belsejében, de a legizgalmasabb talán az, hogy egy rendkívül egyszerűen kezelhető szimulációs programmal elkészíthetjük saját vulkánkitörésünket. Miután a vulkán kitört, elemezhetjük a következményeket, illetve új paramétereket megadva újra próbálkozhatunk. Nagyon érdekes, egyszerű játéknak tűnik!

Két weboldalt ajánlunk ma a nyájas (angol szakos) olvasó figyelmébe, mindkettőt ITT találtuk. Az elsőt kezdőbbeknek és/vagy kicsiknek ajánljuk (IDE KATTINTVA látogatható meg). Érdemes kipróbálni interaktív táblán, mivel nagyon vicces az, ahogy a hangosan kimondott szavakat össze kell raknunk. Ha 5 perc van az óra végén, és szeretnénk hasznosan kitölteni, ám mégis levezető játékkal, az oldal kiválóan alkalmas a célra (tegyük meg azt a szívességet, hogy lelkes gyerekeket küldünk a következő órára :). A másik játék (ITT TALÁLHATÓ) nehezebb, inkább B1+ szinten játszható, és kicsit egyszerűbb, hiszen szavak rokonértelmű párját, vagy éppen ellentétét kell megkeresnünk. A játék benne annyi, hogy a szavak 'elemek', és bele kell lőnünk egy kis katapulttal egy robot szájába. Az fura picit, hogy nem a helyes megoldás számít igazán, hanem az, hogy beletaláltunk-e a robot szájába.

Itt van végre, megérkezett az új, minden igényt kielégítő SMART Tananyagpiac (IDE KATTINTVA). Ugyan már korábban is létezett egy gyűjtőhelye a Notebookos anyagoknak, az nem volt éppen felhasználóbarát. Az új tananyagpiac azonban nagyon könnyen használható és nagyon sokféle anyagot kínál. A saját anyagink feltöltése is mindennél egyszerűbb lett, így lehetőségünk van arra, hogy megosszuk egymással a tudásunkat.

A Tananyagpiac használatát egy rövid videóban is bemutatjuk, ami itt, rögtön a lapozás után tekinthető meg:

Nagyon népszerű lett a 'first world problems' nevű mém. Ebben 'tipikus', a fejlett világban élő emberek panaszait hallhatjuk, illetve készíthetünk mi is ilyeneket (pl. 'nem tettek fahéjat a kávémra'). Mindez attól lesz vicces, hogy nagyon szenvedő emberek képeit teszik hozzá. Idén, újévi fogadalmak helyett ilyeneket fogunk írni a gyerekekkel. Természetesen az újévi fogadalmakat a Future Me segítségével küldünk magunknak az év végére (ITT ÍRTUNK ERRŐL). Visszatérve a 'first world problems'-re, nagyon vicces, helyenként még tanulságos is lehet akár mindaz, amit mi problémaként él(het)ünk meg. Természetesen némileg demagóg az ilyen játék, de ez legyen a legkevesebb :)) A lapozás után néhány mutatunk néhány vicces gondot.

Lelkesen írtunk már korábban olyan alkalmazásokról, amikkel közösen lehet szövegeket szerkeszteni. Ilyen a Google dokumentumok, vagy éppen nagy kedvencünk, a Titanpad (ITT ÍRTUNK RÓLA). Hasonló megoldást jelent például a közös ötleteléshez a Corkboard is (EZ ITT TALÁLHATÓ). A mai napi oldal viszont nem a közös szövegelést, hanem a közös rajzolást teszi lehetővé.

A FlockDraw (IDE KATTINTVA) borzasztóan egyszerűen használható, ha felmegyünk az oldalra, kapunk egy linke, ez lesz a közös rajzunk elérése. Ha bárki másnak megadjuk ezt, ő is szerkesztheti azt a rajzot, amit éppen készítünk. Könnyen megoszthatjuk így a rajz linkjét például egy digitális osztályteremben vagy akár egy blogon is. Természetesen nem kell semmi nagy dologra számítani, nem egy Photoshop, amivel dolgozhatunk, de kedves kis rajzok készítéséhez tökéletes. Az elkészült rajzot el is menthetjük és be is ágyazhatjuk a saját oldalunkra.

Mostanában, amikor a gyerekek minden nap kapnak valami ajándékot, jól jöhet nekünk tanároknak is valami kedves meglepetés. Ilyennel kedveskedik nekünk a Cartographia kiadó, honlapjáról ugyanis ingyenesen lehet kiváló feladatbankokat letölteni. A letöltéshez ugyan ki kell tölteni egy regisztrációs űrlapot, de ezen túl semmilyen kötelezettségünk nincsen.

Jelenleg a következő feladattárak érhetők el: környezetismeret 3. osztály (IDE KATTINTVA), történelem 5. osztály a történelmi atlaszhoz (IDE KATTINTVA), történelem 5. osztály a képes történelmi atlaszhoz (IDE KATTINTVA), természetismeret 5. osztály  (IDE KATTINTVA) és irodalom 5. osztály (IDE KATTINTVA). Az egyes csomagokat letöltve különálló alkalmazást telepíthetünk, amiben kifejezetten sokféle és igényes kivitelű feladatokat kapunk.

Mindenkinek megvannak a maga gyengéi és erősségei. Nekem a szép kézírás az első kategóriába tartozik. Nem ment, nem megy és nem is fog menni - gondoltam. Egészen addig, amíg a legutolsó SMART Notebook frissítést le nem töltöttem, ahol megjelent egy új ikon, a neve pedig ez volt: Kalligráfikus toll. Egy ideig csak szemezgettem vele, hiszen nem használtam soha, és nem értettem, hogy pontosan mire is jó. Aztán egy nap - viccből - rákattintottam, és elkezdtem így írni. Az eredmény több, mint tapintható; az egyik pillanatban szégyenteljes macskakaparással firkáltam a táblára, a következőben pedig középkori kódexírókat megszégyenítő minőségben ontottam a szavakat. És végre szeretek a táblára írni, és jobban figyelek a táblaképre is. Érdekes volt megfigyelni magamon, hogy egy ilyen egyszerű kis ötlet milyen mély változást hoz a mindennapok gyakorlatában.

Milyen is a jó gyűjtemény? Nos, talán a legfontosabb, hogy olyanok gyűjtsék az ötleteket, akik azt használják is. Hiába mondja nekem bárki, hogy telefonon tördeljük a felvett videókat, vagy éppen milyen jól lehet Facebook-on dolgozni, ha nem érződik benne a gyakorlati megvalósítást segítő tapasztalat, nem lesz hasznos számomra. Ezért is gondoltam arra, hogy az általam használt angolos anyagokat meg kellene osztani, és tematikusan rendszerezni. Aztán megtaláltam EZT A WEBOLDALT, és rájöttem, hogy ezt már valaki csinálja, és nem is akármilyen minőségben. Franciákról talán kevéssé gondolná az ember, hogy ilyen lelkesedéssel gyűjtögetik az angolórákon felhasználható, kiváló anyagokat, pedig de. Teszteltem: összesen 15 órához (különböző témákban) kerestem érdekes, használható anyagokat, és soha nem kellett csalódnom. Kimondható, bármilyen órára készülünk is, ez a gyűjtemény biztosan pár perc alatt kihúz minket a pácból. Őszintén ajánlom betekintésre, majd kedvencek közé elmentésre.

Egyre jobban tetszik a megújult Delicious. A nyitóoldalon most már nem csupán érdekes oldalak linkjei találhatóak, hanem ún. stack-ek (azaz kis csomagok), amelyekben több link van összefűzve. Ennek az az eredménye, hogy bizonyos témákhoz csokorba gyűjtött linkeket találunk. Nemrég volt szó itt, a TanárBlogon az ábécé projektről (ITT TALÁLHATÓ a leírása), most viszont egy érdekes II. világháborús anyagot találtam (EZT ITT). Azért tetszik különösen, mert több típusú anyag van egy helyen, azaz pl. nem csupán képek, hanem videókat, világháborús hangfelvételeket, vagy éppen interaktív idővonalat is találhatunk. Érdemes hát nem csupán ismeretszerzés, hanem órai készülés közben is szemezgetni a Delicious kínálatából.

Végre ez a pillanat is eljött. Az igazság az, hogy mostanában egyre többet használunk Microsoft szoftvereket, hiszen a cég üzletpolitikájának része, hogy elhalmozza a tanárokat ingyenes szoftverekkel. Ez kedves tőle, persze, az pedig még inkább az, hogy ezek a szoftverek kifejezetten használhatóak, értelmesek, és még a munkánkat is megkönnyíthetik. A gond eddig ezzel csak annyi volt, hogy ezer helyről kellett összevadászni a szoftvereket, és külön-külön kellett letöltögetni őket. Én például kimondottan sokat használom, és szeretem a Photostory-t, az AutoCollage-t, vagy a Mouse Mischief-et, de beszélhetnénk akár a Kodu-ról, amellyel gyerekek pillanatok alatt megtanulhatják - játszva -a programozás alapjait. Most viszont megtörtént a csoda - az összes hasznos, ingyenes szoftvert egyetlen kattintással, egy letöltéssel a gépünkre varázsolhatjuk. A link pedig ITT TALÁLHATÓ. Természetesen kiválaszthatjuk, hogy mely szoftverekre van szükségünk, nem automatikusan indul el az összes letöltése.

Az Egyszervolt.hu és a TanárBlog együttműködésében született anyagok sorában most egy óvodásoknak szóló tananyagot ajánlunk - komplex óravázlattal, SMART interaktív táblára készült tananyaggal, igényesen, sok játékkal. A tananyag letölthető itt, a TanárBlogon. Köszönjük Füzi Otilinak a remek anyagot.

Mielőtt lecsengene a halloween szezon teljesen, szeretnénk a New York Times gyűjteményét ajánlani angolórákra. Éppen anyagokat kerestem én is, próbáltam őket összerendezgetni, hogy itt, a TanárBlogon közzétegyük, ám szerencsére még a kutatás elején beleakadtam a NYT anyagaiba (ITT TALÁLHATÓ), és be kellett látnom: ezt már valaki jobban megcsinálta előttem. Nem is marad más hátra, ezt beismerve ajánlani az oldalt minden kedves Halloween-kedvelő kollégának.

Érdekes, hogy a diákjaim között (is) milyen komoly visszhangja volt Steve Jobs halálának. Posztoltak róla, az órán is szóba hozták. Ezért is örültem, amikor kollégám, Murányi Natália a figyelmembe ajánlotta a Guardian érdekes, órán is használható multimédiás prezentációját, amely 23 rövid diában mutatja be Jobs életének legfontosabb állomásait. Érdemes lehet a linket (amely ITT TALÁLHATÓ) akár csak továbbküldeni a gyerekeknek, de ha van lehetőségünk, órán is feldolgozhatjuk egyes részeit.

Ma jelentették be, hogy 2011-ben az orvosi Nobel-díjat megosztva kapta Bruce A. Beutler, Jules A. Hoffmann és Ralph M. Steinman a természetes immunitás kutatásban elért eredményeikért. Az alábbi prezi  (IDE KATTINTVA) röviden bemutatja kutatásaikat, segíthet abban, hogy a legközelebbi biológia órán ismertethessük a felfedezések jelentőségét. A prezi le is tölthető innen, hogy internet kapcsolat nélkül is lehessen használni (bár akkor a beágyazott videók nem működnek).

Kellemes ismeretterjesztést!

Kiváló oldalt ajánlott figyelmembe egy kollégám. ITT TALÁLHATÓ, és a Guardian interaktív melléklete, amelyben az angol házak, lakások jellegzetességeit mutatják be érthetően, érdekesen, röviden, ám mégsem rövidebben, mint kellene. Ráadásul mindez nagyon praktikus, igényes csomagolásban érkezik úgy, hogy tanórán a diákoknak semmit nem kell mondani, teljesen magától értetődik a használata. Ha nem bemutatni szeretnénk az oldalt kivetítve, adjunk kis csoportokban a diákoknak egy-egy kort, készítsenek belőle jegyzetet, majd közösen állítsanak össze egy idővonalat az angol lakások jellegzetességeiről - a 12. századtól kezdve napjainkig. (Köszönjük Murányi Natáliának az ötletet!).

A Lunch-o-matic (ITT TALÁLHATÓ) kicsiknek és nagyoknak is egyaránt szólhat. Egy étkezdében dolgozunk, és az a feladatunk, hogy az összeállított menükhöz egy-egy kiegészítőt tegyünk (4 megadott lehetőség közül választva). Természetesen minden esetben egy bizonyos szempont alapján kell választanunk, azaz pl. nincs elég szénhidrát a menüben, mit tennénk bele, hogy ez ne így legyen (és megadnak 4 ételt, pl. narancs, hot-dog ...). Összesen 15 menüt kell helyretenni, és minden ötödik után átnézhetjük, hogy miket választottunk és miért. Kinézetében nem kifejezetten felnőttes az oldal, de ezt elnézik nekünk, és szívesen játszanak vele még ők is!

Egy újabb TanárBlog könyvről adhatunk számot. Az Interaktív tábla tippek tárháza (röviden csak ITTT) letölthető innen és benne 50 olyan Notebook állományt vagy alkalmazást mutatunk be, amik nagyszerűen használhatók az órákon. Az egyes állományok megtekinthetők a SMART webes alkalmazásával a Niotebook Express-szel is, így azoknak is érdekesek lehetnek, akik nem rendelkeznek a szoftverrel.

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
free viagra | free porn | buy viagra | order discount viagra | viagra 100 mg | non prescription viagra | buy viagra pills | viagra purchase | viagra sale | viagra cheap